koszonto

Települési értékek gyűjtése PDF Nyomtat Email

Települési értékek gyűjtéseDabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. július 13-i ülésén a 142/2013. számú határozatával a nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XX. törvény értelmében létrehozta a Települési Értéktárat, illetve Települési Értéktár Bizottságot.

A nemzeti értékek azonosítása az úgynevezett nemzeti értékpiramisban történik, ez lényegében egy többlépcsős rendszer, és a nemzeti érték felől közelít a hungarikumok felé. A rendszer első lépcsőfokán a települési értéktárak helyezkednek el. Valamely helyi érték felvételét a települési értéktárba bárki kezdeményezheti a polgármesternél.

A települési önkormányzatok a gyűjteményt megküldik a megyei értéktár bizottságoknak, egyben javaslatot tesznek arra, hogy mely értékek felvételét javasolják a megyei értéktárba.

A második lépcsőfokot a megyei értéktárak jelentik. A települések helyi jelentőséget meghaladó összegyűjtött értékeit tartalmazhatja a megyei értéktár.

Az így elkészített megyei értéktárat a Hungarikum Bizottságnak küldi meg a megyei önkormányzat. A fentieken túl az egyes ágazatokért felelős miniszterek szakágazatukban meghatározzák a feladatkörükbe tartozó, egyéb szabályozás szerint önállóan nyilvántartott nemzeti értékek körét, ez az ágazati értéktár és azt megküldik a Hungarikum Bizottságnak.
Bővebben...
 
Működéssel kapcsolatos információk PDF Nyomtat Email

Információs adatok

Letölthető információk
A TÉB szervezetére, működésére vonatkozó dokumentumok
Megnevezés Letöltés
Alakuló ülés jegyzőkönyve Letöltés ide kattintva
TÉB Szervezeti és Működési Szabályzata
Letöltés ide kattintva
Szakterületenkénti kategóriák
Letöltés ide kattintva
Beszámoló a TÉB 2014. évi munkájáról Letöltés ide kattintva
TÉB 2014. évi munkaterve
Letöltés ide kattintva
TÉB 2015. évi munkaterve
Letöltés ide kattintva
TÉB NYILVÁNTARTÁS
Letöltés ide kattintva




Dabasi Települési Értéktár Bizottság
Címe Elérhetősége
2370 Dabas,
Szent István tér 1/B
29/561-200, Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
Munkatársak Név Elérhetőség
Elnök Zelenák András Telefon: 06/29/367-826
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
Elnök helyettes
Kosztolányi Gyula Telefon: 06/30/740-87-46
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
Tagjai Dr. Bodó Ágnes
Kecskeméti Norbert
Kőszegi Zoltán
Pálinkásné Balázs Tünde
Pásztor Gergely
Révész Károly
Szandhofer János
Tapodi Katalin
Valentyik Ferenc






Pest Megyei Értéktár Bizottság
A Megyei Értéktár Bizottság adminisztrációs, szervezési és háttérfeladatait a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal Jegyzői Irodája látja el.
Címe Elérhetősége
1052 Budapest, Varoshaz utca 7. Telefon: 06-1-233-6812 vagy 06-1-233-6815
fax: 0612336890
e-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
weboldal: www.pestmegye.hu/pest-megye-ertektar
Kapcsolattartó Elérhetőség
Kisfaludi Aranka
Telefon: 06-1-233-6863
e-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.




Nyomtatványok
Nyomtatvány megnevezése Letöltés
Adatlap - Javaslat a települési értéktárba történő felvételére Letöltés ide kattintva



A TÉB aktuális nyilvántartása

Részletező weboldal:  ide kattintva

Összesített adatok
Dabas Város Helyi Értékei
Helyi Érték megnevezése Link
Metelka díjazottja őszibarack fajta További információk..
A Gyóni Rekordpálya Működése 1934-1938 közötti időszakban További információk..
Gyóni Géza költészete és szellemi hagyatéka 
További információk..
A Gyóni Rekordpálya ( az 50-es főút 44-48 km-ek közötti szakasza)       
További információk..
Gróf Vay Sándor/Sarolta írói munkássága és szellemi hagyatéka További információk..
A Kossuth Ház Galéria és Kerekes László Alkotóház További információk..
Dabas építészeti értékei( a klasszicista kúriák múltja és jelene) További információk..
Gróf Vay Péter írói munkássága és szellemi öröksége További információk..
Dabas város kis- és középnemesi kúriái További információk..
Dabas Város polgári házai További információk..
Dr. Lelik Ferenc orvosi életpályája és tudományos munkássága További információk..
Dabasi Farkas Pali előadó művészete További információk..
Mády Ferenc irodalmi munkássága További információk..
Falu Tamás irodalmi munkássága További információk..
Kalicza Ferenc életútja, adományozó tevékenysége További információk..
Bartholomaeides Soma őszibarack-nemesítő tevékenysége További információk..
Madas Károly adományozó és iskolaalapító tevékenysége További információk..
A Dabasi Kossuth-koszorú További információk..
Székely József adományozó és egyházépítő tevékenysége További információk..
Dr. Lakos János példaadó szakmai pályafutása További információk..
Dabasi Halász Bálint Katona József pályáját segítő tevékenysége További információk...
Sáry Péter királyi kancellár történelmi szerepe További információk...
Justh Zsigmond életútjának dabasi vonatkozásai További információk...
A Homoki Családi Méhészet Fajtamézei, méhészeti termékei További információk...
Takács Ádám műfordítói és egyházi írói tevékenysége További információk...
Lisznyai Damó Kálmán életútjának dabasi vonatkozásai További információk...
Sziráki Pál közéleti tevékenysége További információk...
Garajszki József képző- és iparművész életművei, munkássága További információk...
A gyóni apáca-temetők helyi védetté nyilvánítása További
információk...
Kászonyi Dániel életútjának dabasi vonatkozásai További információk...
Dabasi Halász Antal építésztervező munkássága További információk...
Domián Árpád képzőművészeti tevékenysége További információk...
Dr. Ágai Adolf lapszerkesztői és irodalmi munkássága További információk...
Sárközy Soma szerepe a Noszlopy-féle felkelésben További információk...
Zlinszky Elek életútja és síremléke További információk...
A dabasi Rákóczi-tölgy További információk...
Karacsné Takács Éva pályafutásának dabasi vonatkozásai További információk...
Sári község szerepe a  magyar lokátor fejlesztésben További információk...
Szentgyörgyi István színművész életútjának dabasi vonatkozásai További információk...
A Felsődabasi öregtemető További információk...
Bábel családfa További információk...
Kovács Nóri énekesnő, dalszerző a magyar népzene és a világzene műfaját reprezentáló, a magyar népzenei országimázst emelő előadóművészete További információk...
Dr. Lelik Ferenc orvosi életpályája és tudományos kutatásai, publikációi További információk...
Kalicza Ferenc írásbeli gyakorlófüzete (1832-1833) További információk...
Vörösmarthy József Alsónémedi református lelkész síremléke További információk...
A pusztavacsi erdőgazdaság vaditatója További információk...
Kossuth Lajos életútjának dabasi vonatkozásai További indormációk...
Kossuth Lászlóné életútjának dabasi vonatkozásai További információk...
Kossuth Zsuzsanna életútjának dabasi vonatkozásai További információk...
Ruttkayné Kossuth Lujza életútjának dabasi vonatkozásai További információk...
Metelka Ferenc patikaalapító tevékenysége További információk...
Áchim Mihály síremléke További információk...
Dr. Gyóni(Szolár) Ferenc irodalomtörténész tevékenysége További információk...
Alsódabas és Vidéke Társadalmi és Szépirodalmi Hetilap( 1906-1907) További információk...
Dabas és Vidéke Társadalmi és Szépirodalmi Hetilap( 1908) További információk...
„Erzsike könyve”: Gyóni Géza kéziratos verskötete További információk...
A gyóni evangélikus egyházközség Gyóni Géza kultuszát ápoló tevékenysége
További információk...
Gyóni Géza przemysli verskötetének nyomdai kéziratfüzete További információk...
„Levelek Ilonkának”: Gyóni Géza versciklusának gyűjteménye További információk...
Ruzsinszky László tankönyve További információk...
Dabasi Református Harangszó időszaki tudósító lap További információk...